Atanas Popov (Embarcadero GM) Update

Alább olvasható Atanas Popov (az Embarcadero General Manager-ének) év végi értékelésének/update-jének magyar nyelvű fordítása. Az eredeti blogbejegyzés itt olvasható.

“Ismét eljött az évnek az az időszaka, amikor ünneplünk, és hálát adunk a családunknak, kollégáinknak, vásárlóinknak. Egy nemzetközi cégként természetesen tudjuk, hogy ezek a kifejezések országonként mást és mást jelentenek, de a technológia közelebb hozott bennünket, és lehetővé tette, hogy jobban megértsük egymást. Az Embarcadero továbbra is kiválóan halad előre a céljai mentén, és mindezért rendkívül hálásak vagyunk vásárlóinknak, közösségünknek és számos partnerünknek!

Megérkezett a 10.3.3!

Új frissítésünk van a 10.3-hoz, amit hatalmas lelkesedéssel fogadott mindenki. Bár a legjelentősebb újdonságok a Delphihez köthetők, számtalan pozitív véleményt kaptunk a C++Builder-t érintő javításokkal kapcsolatban is, amit nagyszerű hallani. Azt hiszem, hogy ezzel a három frissítéssel a 10.3 az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb termékünké vált. Hatalmas gratuláció illeti a fáradhatatlan fejlesztő csapatunkat, a Tervezőket és Partnereinket, mindenkit, akiktől folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket a fejlesztési folyamataink során. Bár már most dolgozunk a 10.4-en, elértük, hogy az egyes verziók közötti frissítések még gördülékenyebbé váljanak.

InterBase 2020

Elkészültünk az InterBase egy új, izgalmas verziójával. Meglepő, hogy mennyi RAD Studio felhasználó van, akik nem tudják, milyen egyszerű IB-vel fejleszteni RAD Studio-t használva. Ezzel kapcsolatban jóval több információt tettünk elérhetővé, azért, hogy ezt a hiányosságot orvosolni próbáljuk. Az InterBase egy nagyszerű termék beágyazott adatbázisok kezelésére és nagyon költséghatékony, főleg ha enterprise eszközökkel együtt használják. Nagyon versenyképes árazásunk van OEM / VAR felhasználáshoz, ezért arra bátorítunk mindenkit, hogy fedezzék fel ezt a termékünket.

Delphi Oktatási célra

Ez egy nagyon fontos terület számunkra. Hamarosan indítjuk a LearnDelphi.org weboldalunkat, amellyel komoly terveink vannak. Ahogy a kereslet és az érdeklődés növekszik, ezen keresztül egyszerűbb lesz oktatási licenceket igényelni. Köszönhetően a nemzetközi partnereinknek egyre több diák kezd Delphit tanulni. Külön fel szeretnénk hívni a figyelmet két fejleményre. Magyarországi partnerünk a Ker-Soft Kft. vezető egyetemekkel és középiskolákkal dolgozik együtt azért, hogy a Delphi nyelvet visszahozzák a tananyagba. Törökországban pedig a BTG (Bilgi ve Teknoloji Grubu) fáradhatatlan munkája eredményeképpen, az oktatási minisztérium 15 különböző szakiskolai kurzus részére vezette be a Delphit, amely alapján több, mint 1600 szakiskolában oktathatják elérve akár 600.000 diákot. Ezek mellett folyamatos fejlődést látunk az oktatás terén Dél-Afrikában és Új-Zélandon, valamint a hatalmas fejlesztői piacokkal rendelkező Oroszországban és Brazíliában. Mindezek mellett az Egyesült Államokban is fejlődést tapasztalunk az egyetemeken.

Támogató Tartalmak a „Documentation Wiki” felületen

Folyamatosan igyekszünk frissíteni és optimalizálni az infrastruktúránkat. Sajnos lassabban haladunk előre, mint szeretnénk, de nagy utat tettünk meg: modernizáltuk a Community Portálunkat, és frissítettük a support tartalmú cikkeket, amelyek korábban nem voltak optimálisak (logikátlan felépítés, nehéz elérhetőség). A dokumentumokkal foglalkozó csapatunk mindent megtesz, hogy egy integrált, több nyelvű wikit hozzon létre. A nyáron jelentős frissítéseket, javításokat hajtottunk végre, és úgy vélem ezt minden felhasználónk örömmel veszi. Folyamatosan javítjuk a support portal UX-et, amelynek úgyszintén mindenki örülni fog.

Delphi @ 25

Februárban jelentős évfordulónk lesz. Van mit ünnepelnünk, különösen annak a közösségnek, akik hosszú ideje hűségesek a Delphihez, és akik fáradhatatlanul támogatták a fejlesztését. Több promóciót is tervezünk a Delphihez és a RAD Studiohoz, de leginkább amire szükségünk van az a Ti sikertörténeteitek. Visszahoztuk a „Cool Apps”-t, és további érdekességekkel készülünk. Tudjuk, hogy elfoglaltak vagytok, de kérünk benneteket, hogy osszatok meg minél több történetet, ez mindenkit segít.

Szeretném megköszönni mindannyiunknak, akik a közösségünkhöz tartoznak. Mi mind elkötelezettek vagyunk azért, hogy a Delphi-t és a RAD Studio-t még jobbá tegyük. Ünnepeljük együtt a következő hónapokban mindazt, amit elértünk!”

Hozzászólok

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.